„Köszönöm szépen a rendkívül gördülékeny ügyintézést az átiratkozással kapcsolatban. Lajos kivételes oktató, teherautós és motoros tapasztalatai lehetővé teszik, hogy a forgalom minden résztvevőjének helyzetébe belelátva, komplexen ítélje meg a közlekedési helyzeteket. Az órák határozott, de nagyon jó hangulatban teltek, időben kezdődtek és értek véget. Az összes útvonal minden nehézsége több alkalommal, részletesen gyakorlásra, értelmezésre került. Úgy érzem, széleskörű alaptudást sajátíthattam el tőle, felkészülten kezdhetek neki az önálló vezetési tapasztalatok megszerzésének. Ezúton is köszönöm neki, és nagyon örülök, hogy ebbe az iskolába kerültem
Az előző autósiskolánál az órákon nem éreztem jól magam és egy barátomtól hallottam, hogy ő mennyire szeret vezetni járni. 2 sikertelen vizsga után, amikor már gyomorgörccsel mentem az órákra, megszületett a döntés, hogy váltanom kell. Felhívtam a Jel Autósiskola iskolavezetőjét, elmondta, hogy milyen papírokat kell kikérnem az átjelentkezéshez és néhány napon belül el is kezdhettem a vezetést az új oktatónál. Bárcsak korábban léptem volna, ég és föld volt a különbség! A forgalmi vizsgára a korábbi tapasztalatok miatt még feszülten, de már felkészülten mentem és sikerült is! Köszönöm a támogatást!